Talán már hallottál a kiegyezésről, ami 1867 februárjában történt, ekkor jött létre az új állam, az Osztrák-Magyar Monarchia, és lett 1867. június 8-án I. Ferenc József magyar király, és gyönyörű felesége, Erzsébet, ahogy sokszor emlegetjük, Sisi magyar királyné. Erzsébet királynénak nagy szerepe volt abban, hogy az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverése után az országunkban a valódi béke és így a fejlődés időszaka jöhessen el. Ennek volt egy jelentős eseménye a kiegyezés. A királynét erős érzelmek fűzték az országunkhoz, a szeretet kölcsönös volt, a magyarok imádták a kedves és gyönyörű királynét. Az egész ország készülődött, mikor híre járt, hogy Magyarországra látogat. Egy ilyen hírnek köszönhetjük például, hogy kastély épült Csopakon, hogy felújították a siófoki vasútállomást, és hajókat hoztak a Balatonra, legyen majd a királynénak mivel tölteni a szabad idejét. Sisi királyné aztán sosem járt Siófokon, Csopakon vagy Balatonfüreden. Hegyesdre se jött el, azonban mégis őrizzük Sisi emlékét.
Luigi Lucheni olasz anarchista volt, és gyűlölte a királyokat, királynékat, hercegeket, az arisztokrácia tagjait. 1898 nyár végén azért volt Genfben, mert azt olvasta, hogy oda látogat majd az orleans-i herceg, és ő ki akarta ontani egy arisztokrata vérét, gyilkosságra készült. Csakhogy a herceg lemondta az utat, így Luigi céltalanul lődörgött a városban. A királyné gyógykezelése miatt Svájcban volt, álnéven szeptember 9-én éppen Genfben töltött egy éjszakát. Csakhogy a helyi újság leleplezte őt, és címlapon hozta, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia császár-, és királynéja Genf városában tartózkodik. 1898. szeptember 10-én Sisi hajóval készült visszatérni Montreaux-be. A kikötőben egyszer csak mellé pattant Luigi Lucheni és egy élesre fent reszelővel a királyné mellkasába szúrt. A királyné bár elesett, felállt és felszállt a hajóra, ott azonban rosszul lett, s a ruháját meglazítva látták, hogy mekkora a baj. Visszavitték a hotelbe, orvosért szalajtottak, de a gyilkos eszköz a szívéig hatolt. Sisit az egész világ, de kiváltképp a magyar nemzet gyászolta.
Benedek Elek így fogalmazott: „Mi koronát tettünk a fejére, ő a koronáért szívét adta nekünk. Ezer év óta az egyetlen királyné, kinek szíve melegét érezte a magyar.”
Darányi Ignác 1898 novemberében minden magyart fák ültetésére, ligetek telepítésére bíztatott, hogy ekként is emlékezzünk a királynéra, aki „a természet szépségeinek csodálója volt” ezért „emlékét fák millióinak kell hirdetnie”. A telepítést a miniszter rendeletben szabályozta, milyen fákat, milyen formában kell ültetni. Javasolt volt a szomorúfűz, a kőris, a bükk, s a megboldogult királyné kedvenc fái is, a tölgyek és a fenyők.
1899. júliusáig közel 2 millió 800 ezer Emlék-fa, cserje, bokor vert gyökeret a magyar földben, közöttük a hegyesdi Erzsébet-kert ma még álló nyolc tölgyfája is, amit az akkori földbirtokos, Tótth Lajos létesített. Veszprém felől, a hegyesdi bekötőút kanyarulatában ma is ott állnak ezek a fák, emlékül egy asszonyért, aki rajongott a természetért, a fák árnyaiért, s aki teljes szívével szerette Magyarországot.